Egyre több olyan közgazdaságtani kutatás jelenik meg, amely arra enged következtetni, hogy a katasztrófák és egyéb nagy pusztítások a gyors növekedés és az ugrásszerű fejlődés lehetőségét nyitják meg. Legalábbis bizonyos esetekben.

Egyre inkább úgy fest, hogy a korábban összeesküvés-elméletnek nyilvánított elmélet, miszerint a koronavírus laboratóriumi termék, igaznak bizonyul. Bár a paranoiást is üldözhetik néha, félő, hogy az eset tovább rombolja az elit tekintélyét.

Százötven év után is magasra csapnak a kommünár szenvedély lángjai, de csak szűk, ultrabalos csoportokban. Május végén néhány száz „antifasiszta” megtámadott háromszáz katolikus felvonulót, akik a kommün végnapjaiban legyilkolt katolikus túszokra emlékeztek. Egy ember koponyasérülésekkel került kórházba.

A konzervatív baloldali ikonoklaszta szerint Amerika egyre inkább a korporatista állam hagyományos modelljét veszi át, és struktúrájában a kínai kapitalista kommunizmushoz kezd hasonlítani, miközben a nagyvállalatok és a haladó elit koalíciója egyre nagyobb hatalomhoz jut.

Miközben Németországban a rasszista és gyarmati múlttal való szembenézés állandóan napirenden van, a kelet-európaiakkal és a szlávokkal szembeni előítéletekről alig esik szó. A baloldali publicista szerint ugyanis folytonosság figyelhető meg a kelet-európaiakkal szembeni német „rasszizmus” történetében.

A hovatovább népbetegséggé váló áldozatiság egyszerre személyiségjegy és kulturális jelenség. Minél inkább elterjed, annál esélytelenebbé válik a normális közélet. Különösen veszélyes, ha az áldozati szemlélet hatalommal párosul.

A gázai fegyveres konfliktus idején többedik generációs arab bevándorló fiatalok antiszemita tüntetéseket tartottak Olaszországban. A liberális szociológus szerint ez arra vall, hogy mégsem kellene automatikusan állampolgárságot adni mindenkinek, aki olasz földön született és ott járt iskolába.

A populizmusnak a külpolitikában nagyobb a füstje, mint a lángja. A populistának nevezett kormányok gyakran sürgetnek radikális külpolitikai irányváltást, tartanak a nemzetközi elköteleződés erősödésétől, ám a szavakat ritkán követik tettek. A Londonban élő görög külpolitikai elemző szerint a radikális retorika ellenére meglehetősen mérsékelt és pragmatikus külpolitikát folytatnak.

A brit kormány törvényjavaslatokat nyújtott be, hogy féken tartsa az elhallgattatás divatját az ország egyetemein. Nagyjából hetente érkezik hír arról, hogy brit egyetemeken nem tűrik az identitáspolitikai divattól való eltérést. A kormány baloldali bírálói szerint ezek ritka esetek, és pont a törvényjavaslat veszélyezteti a szólásszabadságot.

Az internet átalakítja az emberi közösségeket, és vele saját énképünket is. Személyiségünk tér és idő nélküli, totális, ám egyúttal csupán virtuális identitássá alakul. Az online fórumokban egymással acsarkodva nem kell attól tartanunk, vitapartnerünket viszontlátjuk a való világban. Ez pedig nem kedvez a mérsékelt és racionális vitának.

Az osztályizmus hívei szerint ez a harc lesz a végső. Csak éppen nem úgy, ahogyan a hagyományos marxisták képzelték. Az elnyomás ellen küzdő élcsapat kisebbségi identitásnak tekinti a munkás-státuszt, és a munkásokkal szembeni kulturális előítéletek lebontásától reméli az egyenlőtlenség felszámolását.

Huszonöt tábornok és további ezerkétszáz tiszt sürgős cselekvésre szólította fel az ország vezetőit az új és többedik generációs bevándorlók lakta területeken uralkodó állapotok ügyében. Nagy többségük tartalékos. Később több ezer aktív katona is csatlakozott hozzájuk. Fegyelmi eljárások indultak. A sajtó szélsőjobboldalinak minősíti őket.

Az elmúlt években tömeges méreteket öltött a magukat transzként azonosító tinédzserek száma az angolszász országokban. Az orvosok pedig egyre nagyobb előszeretettel javallják a nemváltás megkezdését kiskorúaknak. Van, ahol a szülőknek sem engedik meg, hogy megakadályozzák a beavatkozást, azon az alapon, hogy az identitásválasztás szent és sérthetetlen – még a gyerekek esetében is.

A baloldali pártok elfordultak az egyszerű emberektől, egyre újabb identitások támogatásában igyekeznek megélni haladó mivoltukat, éspedig a vezetőikkel egyívású új menedzser-osztállyal szövetségben. Több szerző az ellenszert kutatja.

A cancel culture nemcsak a kultúrharc eszköze, hanem hadszíntere is egyben, hiszen abban a kérdésben sincs egyetértés, hogy az elhallgattatás kultúrája mennyire elterjedt és mekkora fenyegetést jelent. De lassan talán már lesznek empirikus adataink is.

A rabszolgakereskedelem korában támadt szükség arra az elméletre, hogy a fehéreknek sajátos, biológiailag meghatározott identitásuk van. Ma azonban mintha éppen a rasszizmus elleni harcot zászlójára tűző woke identitáspolitika venné át a korábban a rasszisták által használt identitáslogikát.

A járványok okozta válság miatt oroszországi családok milliói lesüllyedtek a szegények közé, más milliók viszont az állami segélyezés révén kiemelkedtek a szegénységből. Biden amerikai elnök adócsomag-tervéhez hasonló ötlet is szóba jött, hogy pénzt teremtsenek a lecsúszók megsegítésére, de erre kicsi az esély.

Az egyetemeket a második világháború után az anyagi és erkölcsi fejlődés zálogának tekintették. Mára azonban megváltozott a helyzet. Az elpiacosodott tömegképzés egyre kevésbé szolgál közérdeket.

A globális kereskedelemben legsikeresebb államok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a belső piacokra és az önállóságra, miközben persze igyekeznek a lehető legnagyobb nemzetközi befolyásra szert tenni.

Az amerikai nagyvállalatok egyre nyíltabban vállalnak politikai szerepet. Elemzők szerint a tőke elfordul a plebejussá váló jobboldaltól, és a progresszív baloldalt kezdi támogatni. Ha a baloldal enged a kísértésnek, és a nagyvállalatok támogatásával akarja megnyerni a politikai vitákat és a kultúrharcot, akkor egyaránt árt a piacnak és a demokráciának.