Az amerikai politológus szembeszáll az elterjedt nézettel, miszerint a társadalmi és a gazdasági fejlődés egyenes arányban áll a demokrácia iránti készséggel. Mítosznak minősíti azt is, hogy a demokrácia a nyugati civilizáció folyománya. Egyúttal azonban optimista a demokratikus kormányzat fenntarthatóságával kapcsolatban.

Olaszországban gyakorlatilag nem létezik az eltörlés kutúrája, nem akarják régi nagyságok szobrait lerombolni. Vita azonban van róla. Egyesek Orwell rémálmának megvalósulását látják benne, mások az ellene tiltakozókat ítélik el, és olyan szerző is akad, aki szerint a csordaszellem azért Olaszországban is működik.

A szexualitás társadalmi normái mindig hatalmi viszonyokat tükröznek – tudjuk jól a posztmodern baloldal teoretikusaitól. Sokat elmond a mai hatalmi viszonyokról, hogy mára a korábban tiltott szexuális normák válnak hegemónná. Hovatovább az számít forradalminak, ha valaki kitart a régimódi – monogám és heteroszexuális – szokások mellett, állítja a konzervatív szerző.

Az intézményesített vallás megszűnt, de a közösség és a transzcendens világnézet iránti igények nem csillapodnak. Az élet értelmére és határozott világnézetre szomjazó tömegek egyre inkább banális életmód-közösségekben, valamint jobb- illetve baloldali politikai kultuszokban lelnek otthonra.

A tekintélyes német szerző szerint a Nyugat gyarmatosítás feletti túlzott lelkifurdalása valójában a Nyugat felsőbbrendűségének egykori mítoszából fakad. Történelmi összehasonlításban ugyanis a keleti birodalmak sokkal befolyásosabbak voltak. És hamarosan ismét azok lehetnek.

Belaruszban nemcsak a politikai elnyomásra van panasz, hanem a kizsákmányolásra is. A belaruszok rosszabbul élnek az oroszoknál. A moszkvai Pravda szerzői szerint ugyanakkor a demokratikus változás hatalmas kockázatokkal is járna.

A koronavírus megfékezése érdekében bevezetett karantén ismét rávilágított, hogy nem tudjuk értelmesen felhasználni a szabadidőt. Mint más, a munkanélküliség megugrásával járó válságok esetében, az értelmiség most is boldogan vállalkozna rá, hogy a tudatlan tömegeket megtanítsa a jó életre.

 Ahogy mélyül a politikai táborok közti szakadék, egyre újabb magyarázatok születnek arról, hogy miért nem értik meg egymást a szembenállók. Pedig George Orwell már 1945-ben is elég sokat tudott erről. Sőt, a felvilágosodás előfutárai is találkoztak hasonló jelenséggel.

Az identitáspolitika élharcosai, szakítva a színvak egyenlőség liberális elvével, leszámolnának a politikai inkorrekt nyelvhasználattal. De mit tegyen az, akinek a neve nem felel meg a haladó normáknak?

Amerika teljesen félreértette hidegháborús győzelmének okait, továbbá Kínát is félreismerte. A mélyebben fekvő ok az elit önelégültsége – ugyanaz, ami az amerikai társadalom belső konfliktusait is okozza.

Az antikapitalista baloldali szerző képmutatással és pótcselekvéssel vádolja azokat az európai kozmopolita fiatalokat, akik a Black Lives Matter szlogenjeit átvéve, „a fehér kiváltság" és a feketék elnyomása ellen tüntetnek, és saját hazájuk társadalmi problémái helyett Amerika bajaival foglalkoznak.

A kínai hatóságok százmilliós DNS-adatbázist építettek, amely alkalmas lehet nemcsak bűnözők, de rendszerkritikus ellenzékiek gyors azonosítására is. Az amerikaiak mindeközben önként teszik közzé genetikai adataikat, a rendőrség nagy örömére.

A sikerhajhászás olyan, mint az alkoholizmus – állítja az életmódguruvá avanzsált harvardi professzor. Csak éppen a sikerfüggők nem az alkoholban, hanem a sikerben keresik a boldogságot. És a kóros sikerfüggés leküzdése még elvonási tünetekkel is jár.

Sokan gondolják, hogy a karizmatikus politikusok szükségképp autokraták vagy egyenesen diktátorok. A weberiánus történész szerint nem így van: a demokrácia sikeréhez is kell karizmatikus vezér. Igaz, a demokrácia karizmatikus vezérét csak hajszál választja el a potenciális diktátortól.

A múlt eltörlésén fáradozó mozgalom sajtótámogatásán felháborodva egy filozófus amondó, hogy akkor már a New York Timest is töröljék el. Kollégája viszont épp a New York Timesban érvel a nagy eltörlési hullám ellen, egy neves francia filozófus pedig „El a kezekkel a történelmemtől” címmel indított aláírásgyűjtést.

Kutatások szerint a jobb- és a baloldaliak egyaránt hajlamosak elfogadni az összeesküvés-elméleteket – még ha nem is hiszik el őket, mégis kiállnak mellettük, hogy demonstrálják politikai hovatartozásukat. De miért véli úgy a többség, hogy a jobboldalra jellemzőbb az összeesküvés-elméletek támogatása?

Az amerikai faji zavargások kirobbanása után heteken át vezette a New York Times bestseller-listáját egy kézikönyv, amely kollektív rasszistának állítja be a fehéreket. Liberális és baloldali kritikusok dühösen bírálják a könyv rasszista és determinista logikáját.

Franciaországban közhelynek számít, hogy a lakosság és a vezetők között gyakorlatilag nincs kapcsolat, más szóval válságba került a demokrácia. Kiútkeresés közben két konzervatív szerző szkeptikusan tekint a kormány demokrácia-kozmetikázó terveire.

A huszadik század nagyobb részében a demokrácia exportjától és a globalizációtól remélték, hogy biztonságosabbá és békésebbé lesz a világ. A tekintélyes amerikai realista geopolitikai elemző szerint jobban járnánk, ha a 21. században inkább a nemzetállami szuverenitás elvét erősítenénk.  

Olaszország nem képes elégtételt venni egy állampolgárának egyiptomi gyilkosain. Valóságos mozgalom követeli az államközi kapcsolatok megszakítását. A neves szociológus elfogadja az államrezon diktálta visszafogottságot, de a jelképes igazságtételt lehetségesnek látja.