Egy hamarosan megjelenő komparatív terrorizmus-monográfia szerint a terroristáknak nem minden esetben van politikai céljuk. A tekintélyes angol filozófus szerint annál rosszabb nekünk: az iszlamista szélsőségesek a civilizációnkat akarják elpusztítani.

A közéletet megosztja az olimpia rendezésének kérdése. Nem meglepő, hiszen az elmúlt olimpiák jelentős része ráfizetéses volt. A brit közgazdász szerint azonban nem szükségszerű, hogy így legyen.

A nagy pártok tekintélye csökken, pedig a demokrácia immunrendszereként működtek – véli az amerikai publicista, aki a pártok hatalmának és intézményi közvetítői szerepének bukásával magyarázza az ideológiai megosztottság és a demagógia erősödését.

Akárcsak az arab világ régen haladónak nevezett országaiban, Törökországban is egy kis katonai elit kényszerítette rá a lakosság mélyen vallásos többségére a világi államot. És akárcsak ott, itt is fenntarthatatlannak bizonyult ez a modell. Az izraeli elemző nem sok jóval kecsegteti az olvasót.

A meritokráciáról régóta tudjuk, hogy hajlamos zárt kaszttá szerveződni. Az elemzők nem hajlandók megváltoztathatatlannak elfogadni az új elit megcsontosodását, és egyre újabb és újabb gyógymódokat javallnak ellene. Ezek azonban nem hatnak.

A tekintélyes amerikai pszichológus-filozófus szerint morális pánik okozza a jobboldali populizmus erősödését. Arra figyelmeztet, hogy a kozmopolita értékek erőltetése, a tömeges bevándorlás és a multikulturalizmus a nacionalisták malmára hajtja a vizet.

A pusztító szíriai válság alapvetően a közel-keleti társadalmak belső feszültségeire vezethető vissza, de az amerikai sztárelemző arra helyezi a hangsúlyt, hogy az Egyesült Államok Oroszország közel-keleti hadállásait akarták felszámolni, és ezzel teremtettek szinte megoldhatatlan helyzetet.

Az amerikai futurológus-közgazdász szerint jelentős gazdaságélénkítő hatással járna, ha az emberi intelligenciát genomszerkesztéssel széles körben fel lehetne javítani. Hát a nem kívánt mellékhatások? Oda se neki, hátha a genetika segít kilábalni a gazdasági válságból.

A Brexitet sokan a brit rasszizmussal hozzák összefüggésbe. Csakhogy a kelet-ázsiai és a muszlim bevándorlók negyede-harmada is a kilépésre szavazott. Ami furcsa módon részben az integráció sikerére utal.

A Brexit győzelme kapcsán liberális és konzervatív szerzők sora fejti ki, hogy a kontrollálatlan népakarat nem feltétlenül erősíti a demokráciát. A kérdés csak az, hogyan lehetne a nép érdekében, demokratikus eszközökkel korlátozni a népakaratot.

Az európai értelmiség megvetően nyilatkozik azokról a brit választókról, akik úgy határoztak, hogy Nagy-Britannia váljon ki az Európai Unióból. Az olasz szociológus szerint éppen ez a magatartás tette népszerűtlenné az Uniót.

Az Egyesült Államok hibázott, amikor ellenfélnek tekintette Oroszországot és fokozódó mértékben igyekezett meggyengíteni. Sőt, az amerikai külpolitika legendás sikertelensége közepette egyes jeles szakértők ezt tartják a legnagyobb melléfogásnak.

A Brexit nagy megrázkódtatás, de csak egy példa arra, hogy a megszokott állami és államközi keretek bizonytalanná válnak, és a társadalmakban a korábbinál mélyebb ellentétek keletkeznek. Az amerikai professzor szerint a fő ok a tartós béke.

A neves liberális kommentátor is fájlalja, hogy konzervatív emberből ritkán lesz professzor az amerikai egyetemeken, legalább is a humán területeken. A konzervatív szerző nyugtázza a korrekt álláspontot, már csak azt sajnálja, hogy magukon az egyetemeken ennek nyoma sincs.

Az egykor a liberális demokrácia végső győzelmét jósoló politológus ma azt reméli, hogy a népi elégedetlenség kikényszerítheti a fékek és ellensúlyok bénító hatásának mérséklését. Ez esetben meghozhatók azok a reformok, amelyek javíthatják a középosztály helyzetét. Mert a populizmust annak romlása hozta felszínre.

Az angol politológus szembeszáll azokkal a magyarázatokkal, amelyek a Brexitet a marginalizált rétegek pragmatikus érdekeiből vezetik le. Az elitek által lenézett elszakadáspártiakat önbecsülésük és az életük feletti irányítás visszanyerésének hiú ábrándja indította a józan önérdekkel ellentétes szavazatra.

Angliában a globalizáció vesztesei döntötték el a népszavazás sorsát. Nagy-Britannia azért lép ki az Európai Unióból, mert ezek a rétegek fellázadtak. Az ő természetes közegük a nemzetállam, és joggal remélnek tőle inkább védelmet, mint az összeurópai elittől.

A liberális publicista szerint Nagy-Britannia máig nem tudta feldolgozni világbirodalmi státuszának elvesztését. Míg a Brexit hívei a nemzeti identitásra hivatkoznak, az EU-pártiaknak nincsenek olyan szavaik, amelyek a választók szívére hatnak.

A német közgazdász szerint az újraelosztás túlburjánzása megfojtja a gazdasági növekedést, és szándékával szöges ellentétben növeli az egyenlőtlenséget. A megoldást azonban nem az állami szerepvállalás csökkentésében, hanem az infrastrukturális beruházásokban és az oktatás javításában látja.

Szakértők tíz éve egyfolytában attól féltik a közép-ázsiai muzulmán országokat, hogy ha majd a nyugati kivonulás után Afganisztán káoszba süllyed, rájuk is átterjed az összeomlás . Az afgán összeomlás még várat magára, de a Kaszpi-tengertől a mongol határig húzódó posztszovjet térségben máris recsegnek-ropognak az államok eresztékei.