Baloldali szerzők statisztikákat idézve arra figyelmeztetnek, hogy az identitáspolitikát zászlajukra tűző és a bevándorlást támogató fehér liberálisok nemcsak a társadalmi megosztottságot erősítik, hanem a Demokrata Párt választási esélyeit is rontják.

Értelmiségi, és már tépelődött rajta, hogy helyes-e aláírásával támogatnia egy petíciót? Az amerikai filozófus szakavatott uborkaszezoni eszmefuttatása segíthet a dilemma megoldásában.

Olaszországban a baloldal elborzadva számol be a fasiszta veszélyről, és a jobboldal számlájára írja az egyébként igen ritka erőszakos kilengéseket. A jobboldal pedig antifasiszta , csak nem úgy, ahogy a baloldal előírná.

Az emberek többsége rendkívül pesszimista a világ jelen állapotát és az emberiség jövőjét illetően. Pedig a számok alapján minden okunk meglenne az optimizmusra. Hiába, mindannyian a paranoiások leszármazottai vagyunk.

A kanadai publicista évek óta tépelődik a házasságon. Nagy elbizonytalanodásában kutatásba kezd, amelynek eredményeképpen arra jut, hogy a házasság csak fokozza a magányt, ráadásul gyengíti a jóléti államot. Azért az állandó társról ő sem akar lemondani.

Amerikai konzervatívok megpróbálnak új életet lehelni az amerikai nemzeteszmébe, miután úgy látják, hogy az uralkodó progresszív ideológia ellenséges törzsekre szabdalja a nemzetet.

A közkeletű magyarázatok szerint a radikális protesztpártok támogatottsága egyenes arányban áll a társadalmi elégedetlenséggel. Az elmúlt évek rácáfolni látszanak a tételre. A radikális rendszerkritikus pártok a válság lecsengése után erősödtek meg, és támogatóik többsége nem a vesztes rétegekhez tartozik.

A hidegháború után uralkodó társadalmi paradigma két végletre, az egyénre és a globalizációra épült. Mára elvesztette hitelét, és új mítosz kerestetik, amely képes összekapcsolni az egyes embert és a közösséget.

Az elmúlt években kutatások tömkelege állította, hogy jóval többet dolgozunk, mint korábban. Egy új felmérés leszámol a mítosszal, és azt állítja, egyáltalán nem töltünk több időt munkával. Csak éppen többnek érezzük, sőt, akár szándékosan többet vallunk be, hogy ezzel fontosságunkat és sikerességünket hangsúlyozzuk.

A fejlett nyugati országok egyre nehezebben kormányozhatók. Sok helyen gyenge és ingatag kisebbségi kormányok vannak hatalmon, és gyakoriak az előrehozott választások. Máshol a túl erős fékek és ellensúlyok korlátozzák a hatalom gyakorlását. Van, aki a demokrácia összeomlásától tart, mások szerint jobb is, ha nincs erős kormány. Legalábbis egy ideig.

Miközben egyre többen tartják az álhíreket a demokráciára fenekedő halálos veszélynek, egyelőre keveset tudunk arról, hogyan lehetne szembeszállni velük. Egy friss kutatás szerint hatékony módszer lehet az álhírgyártás kitanulása: aki maga is összeesküvés-elméleteket terjeszt, az kevésbé dől be nekik.

Az elmúlt évtizedek közgazdasági közhelye szerint a globalizált gazdaságban a tőkét nem érdeklik az országhatárok, ezért a feltörekvő országok olcsó munkaereje megoldhatatlan kihívás elé állítja a fejlett államokat. Egy ideig így is volt, mára azonban nagyot fordult a világ. A globális gazdaság egyre inkább a gazdagoknak kedvez. Nemcsak a protekcionizmus, hanem a technológiai forradalom is őket erősíti.

A „radikális konzervatív” publicista szerint csak jót tennénk magunknak, ha választás helyett sorsolással döntenénk el, ki üljön a törvényhozásban és a kormányban. A periklészi demokráciára hivatkozik, amelyben, mint írja, ez volt a szabály.

A fejlett nyugati társadalmakban furcsamód nem a más nézetek iránti türelem, hanem az intolerancia terjed. Ezt most történetesen a konzervatív nézetek sínylik meg leginkább, mivel a tudomány és a kultúra intézményeiben a progresszívok vannak túlsúlyban, ők pedig veszedelmesnek látják az övéktől eltérő nézeteket.

Összeesküvés-elméletek mindig is voltak, ám ma mintha nagyobb veszélyt jelentenének, mint korábban. A német publicista szerint ördögi körbe kerültünk. A hatalommal szemben bizalmatlan értelmiség olyan társadalmi szkepszist teremtett, amely aláásta az összeesküvés-elméletekkel szemben korábban hatékony intézmények tekintélyét, így a magáét is.

Trump elnök és a Demokrata Párt feltörekvő radikális baloldali szárnya egymást erősíti. A szembenálló felek egyre szélsőségesebb hangot ütnek meg, hogy teljesen ellehetetlenítsék a mérsékelteket, és felperzseljék a lövészárkok közötti semleges területet.

A női egyenjogúságért utcára vonuló, a patriarchális és maszkulin szexista sztereotípiák ellen lázadó nők előszeretettel szimbolizálják céljaikat a női nemi szervvel. A svájci publicista ettől összezavarodik. Akkor most mégis biológiai alapja van a nőiségnek? És mi lesz a transz- és interszexuálisokkal? Slavoj Žižek baloldali filozófus nem jön zavarba, csak éppen lelombozónak tartja a nemi szerv demisztifikálását.

A politikatudomány szaktekintélyei gyakran a politika elsilányulásával magyarázzák azt, hogy a politikusok egyre kevésbé kíváncsiak a politológusok szakértői véleményére. Az amerikai biztonságpolitika professzor szerint viszont inkább az akadémia szereplői okolhatók: ők maguk zárkóztak a biztonságos elefántcsonttoronyba.

Általánosan elterjedt nézetek szerint az egyenlőség erősítéséhez elengedhetetlen az állam és a család közötti köztes civil szerveződések, például az egyházak, klubok és szomszédságok megerősítése. Az ifjú közpolitikai szakértő szerint azonban a társadalmi tőke túlzásba vitt felhalmozása az identitáspolitikának kedvez, és végső soron gyengíti a társadalmi szolidaritást.

A munkásosztálynak ma már nincs pártja. Valamikor még versenyeztek érte a nagy politikai erők, ma viszont már senkinek sem fontos. A Brexit-népszavazás megmutatta azonban, hogy rossz néven veszi, ha semmibe veszik.